2015/11/10

Sok sok kihagyás után


A kihagyott és emlékként le nem jegyzett események az idő előre haladtával és emlékező tehetségem csökkenésével sajnos szép lassan a feledés homályába vesznek. Annyira szerettem volna pedig minden jelentős mérföldkövet, minden egyes érdekes, boldog és szomorkás eseményt megőrizni így írott formában is Lizánál. Hanyagság, lustaság és az idő hiányában valahogy mindig kimaradt és már lehetetlen bepótolni őket. 


Egy fontos dolog ugyan elfelejtődni biztos nem fog, de szeretném itt is leírni, mert Liza volt a kitervelője és ő vetette papírra a kérést még 2014. decemberében a Jézuskának. Minden vágya egy kistestvér volt és a Jézuska ugyan ilyen kéréseket nem tud teljesíteni ezt szépen megbeszéltük vele, de azért eleget tettünk a kérésének és 2015.október 25-én megszületett a kisöccse Czékmán Roland Olivér.







 Persze az öröme nem volt teljes, mert bizony hugicát szeretett volna, de hát egy kistestvér projectben csak az befolyásolható, hogy lesz vagy nem, a nemét nem mi választjuk. Azért ettől függetlenül a boldogsága határtalan s próbálja kivenni a részét minden babagondozási szerepből, a szoptatáson kívül bármit megtesz csak a közelébe lehessen. Ez egy nagy szerelem kezdete mindentől függetlenül ebben biztos vagyok :)