Okt 5-6.

Vasárnap morcos ébredésünk volt. Vagyis csak Lizusnak, mivel nem rohangálhatott és üvölthetett kedve szerint, mivel előző este az Eszti nálunk aludt, és nem szerettem volna ha felkelti. Liza borzasztóan boldog volt, hogy itt találta az Esztit szinte egy percre sem hagyta békén, magyarázott, énekelt neki. Délután pedig nagyon szomorú lett amikor hazament, sírt, hogy szeretne vele menni. Nagyon nehéz volt megnyugtatni, de végül beletörödött, hogy most nem az lesz amit ő szeretne. Az este pedig az első komolyabb (legalábbis számomra az volt) balesetét hozta. Pancsikálás közben egy percre magára hagytam, minthogy eddig nem történt semmi baj. Hát kár volt, mert a következő pillanatban hatalmas csattanás, majd üvöltés következett a kisasszony sikeresen kiesett a kádból. Szerencsére nem történt semmi baja, csak a lábija fájdilt meg, de engem az infarktus kerülgetett. Meg is fogadtam akármilyen nagylány biza többet nem hagyon egy szempillantásra sem magára a kádban. Két óra múlva már nevetve ecsetelte: "Liza elesett a kádból. Zsupsz, és sírtam a lábi miatt".
Hétfő reggel mikor mentünk a bölcsibe Lizus már köhögött, de azt mondták hagyjam ott nyugodtan más is köhög. Délután viszont mikor mentem érte, már lázas is volt. Így a másnapi orvos látogatás mellett döntöttem. Este pedig összepakoltunk apának a másnapi Svájci útra, és magunknak a dédinél töltött pár napra.