Rémálom a fürdés

Liza mostanában egy új "szokásával" az örületbe kerget. Kb 2 hete kezdte el a nem szeretek fürdeni dolgot, nem tudom mi váltotta ezt ki belőle, és hogy vált az én pancsolni imádó kicsi angyalkámból egy fúria ha a fürdés csak szóba kerül. Legyen gyors zuhanyzás, avagy egy kiadós pancsikolás Liza csak ordít, nyűszít, zokog, zokog és zokog. Nem lehet sehogy megnyugtatni, csak akkor áll le, ha már vége a hercehurcának. Nem használ a szép szó, a kérlelés, a fenyegetég, kiabálás semmi. Egyszer kétszer megesett rajta a szívem, és kihagytuk a mosakodást ( főleg mert mondjuk nem voltunk sehol) de a helyzet nem változott másnapra sem. Mostmár ott tartok, hogy erőszakkal hurcolom be a kádba és bizony hiába a kapálozás, tiltakozás erőnek erejével lefogom és megfürdetem.
A másik ami szintén a fürcsi kapcsán került elő, hogy állandóan a cunkáját fogja. Ahogy bekerül a kádba már rögtön ott a keze, és ezt sem hajlandó abbahagyni. Kérdeztem miért fogja pisilni kell neki, de nem mond semmit csak hisztizik. Így az esti fürdés mostanában a legkevésbé kedvelt napi feladat.

A nálamnál tapasztaltabb vagy jobban informáltam anyuka társakat kérdezném, vajon nagyon rosszul teszem, ha erővel fürdetem, vagy nem? Mit tudok tenni, hogy ne legyenek ilyen galibák a fürdetésnél? Egyáltalán kell-e tenni valamit vagy hagyjam, majd csak megoldódik magától a dolog?

Magányos "harcos"

A hétfői bölcsikezdés nem volt zökkenőmentes, de nem is vártam mást több hetes kihagyás után. Sírás, nyűgösség, majd viszonylag hamar belenyugodott a megváltoztathatatlan ténybe, megint visszatértek a reggeli koránkelős, nem akarok bölcsibe menni hisztis reggelek. Tegnap már azt mondták nem is volt anya utáni sírás. Ellenben másféle sírás volt, kiderült ugyanis az én kis imádott lánykám akkor fakad a leginkább sírva a bölcsiben, ha valaki (másik gyerek) közelít hozzá amikor játszik. Még mindig nem akar társasági életet élni, és a gondozó nénik szerint ez normális. Hát nem tudom, néha elnézem a többi gyereket akik együtt építenek, játszanak és arra gondolok miért csak az én lányom az ilyen. Mikor fog megváltozni? Nem hagy-e valamilyen nyomot ez a magányosság a kicsi lelkében? Biztos, hogy normális jelenség ez? Vajon meddig, hány éves korig normális ez az elkülönülés? De választ sosem lelek a bennem kavargó kérdésekre. Reménykedem, hogy mire szeptemberben bekerül az oviba megváltozik, ha nem is teljesen, de talán kicsit nyitottabb lesz mások felé.

4. éve

Amíg ma emberek, gyermekek százai, sőt ezrei ünnepelnek az én szívem csendben fájón sajgott, és sajog. Míg mindenkinek csak hoz és hoz a Télapó tőlem egyszer régen valamit elrabolt. Mintha csak tegnap lett volna 2004. decembere, mintha csak most tettem volna le a telefont, és sírtam volna át a napokat. Életem legrosszab, legfájadalmasabb napja volt, 2004.december 6-án hajnali 5 felé az a kedves ősz hajú és szakálú ember elvette tőlem a számomra legszeretettebb embert, aki azóta is nagyon hiányzik, AZ ÉDESANYÁMAT. A legjobban az fáj, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle, hogy szinte sosem mondtam neki, hogy szeretem...stb és már sohasem pótolhatom eme hiányosságaimat. Szintén rossz érzés, hogy nem láthatta soha az unokáját, pedig imádta a gyerekeket.

Így számomra ez a nap a poklot és mennyeket is jelenti. Egyfelől repes a szívem mikor a gyermekemre nézek, és látom az örömöt és a boldogságot kicsiny szemeibe, másfelől gyászolom azt az embert aki ugyanilyen szeretettel vett körül engem ahogy én most a lányomat. Azt hittem idővel talán múlni fog az érzés és kevésbbé fog fájni ez a nap, de tévedtem. Vagy kevés volt ez az idő ami eltelt, vagy sosem fogom már többé felhőtlenül élvezni ezt a napot.

Szabó Magda: Elégia
Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én,
Hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
Hogy föld alatt a hazád és a házad,
Ugyan, hogy érteném.

Hogy higgyem el, hogy a lángjaid kihűltek,
És ellebbent könnyű leheleted?
Hogy higgyem el, hogy benyelte a mélység
szelíd szíved szapora lüktetését,
S ha száradó torokkal elkiáltom,
Egyetlen birtokod a világon,
Ártatlan nevedet,
Hogy soha-soha nem jön felelet????

Anya kedvenc filmje és zenéje, mely a temetésen is szólt:

2,5 év

Liza ma 2,5 éves.

Mikor betöltötte a 2. évét, úgy döntöttem már nem fogok se hónapokat, se féléveket ünnepelni ma mégis erre készülök. Vagyis készültem. Egy kis ajándékot vettem neki, és terveim közt egy pici torta sütés is szerepelt, de ez a fránya nátha keresztülhúzta a számításaimat. Persze nem is a torta, vagy az ajándék a fontos, hanem az érzések (a szeretetem) amik még mindig szinte napról-napra erősödnek bennem. Az a kötelék ami ezalatt a kevés, mégis hosszú idő alatt kialakult köztünk és ami, ha szerencsés helyzetben vagyok az évek múlásával egyre erősödni fog. És az hogy amikor ránézek az én nagylányomra, valahol a szívem legmélyén még mindig azt a törékeny, csepp kis emberi lényt látom magam elött, és tudom bármi történjék is, az évek bármi gyorsan múljanak is, Ő mindig az én ici-pici lánykám marad.

Egyedül

Szombaton délben két napra búcsút vettem kicsi lánykámtól és apukájától. Paksra mentek a nagypapát meglátogatni és egy napot eltölteni a Szelidi tónál. A délelött azzal telt, hogy készülödtek és vásároltunk keveset. A vonat 3/4 1-kor indult és én is kikísértem őket. Nagyon rossz érzés volt elengedni, mert még nem töltött így hosszabb időt nélkülem, de azt is tudtam szuperül fogja magát érezni. Csak nehéz volt az elválás, ahogy elindult a vonat még egy két könnycsepp is kicsordult, már akkor nagyon hiányzott a csajszi. Aztán hazajöttem és a hiány kiteljesedett. Furcsa volt az üres lakás, hogy nem fut senki hozzám, nem lohol a nyakamba, hogy anya gyere építs...stb. Magányosan és unalmasan telt el a délután, és ezzel a hiányérzettel e szívemben mentem dolgozni. Érdekes módon a meló helyen teljesen elfelejtettem, hogy egyedül vagyok nem vár otthon senki. De csak egy kis időre ugyanis 1/2 11 körül hirtelen nagyon rosszul lettem a kasszában. Szédültem, rázott a hideg és hánytam is. De kihúztam a műszakomat, mert így a haza út 3/4-t egy kolleganőmmel tehettem meg. Vasárnap sem lett jobb a helyzet szinte kikelni is alig bírtam az ágyból, nagyon gyenge és szédelgős voltam. Ezek ellenére felöltöztem és bementem melózni. Szinte megijedtek tőlem mikor megláttak annyira toppon voltam, de eszük ágában sem volt hazaküldeni. (ekkor már megbántam, hogy nem jelentettem beteget). Kasszába nem ültem mert tuti lett volna pár 10 ezres hiányom, de apróbb könnyű feladatokat elláttam. Aztán 1/2 11-kor mégis hazaküldtek. Az ügyelet felé vettem az irány ahol egy fiatal kedves doki volt. Az első vicces dolog az volt, hogy megkértek szenvedjek a folyosón amíg az asszisztens megvacsorázik. Vártam ez idő alatt még páran bementek poénkodni viccelődni. 10 perc után behívtak. Kedvesek, alaposak és gyorsak voltak, egy gond volt csak, hogy mikor megmondták mi a bajom bizony kinevettek. A diagnózis kiszáradás és gyomor - bél hurut. A kiszáradást találták felettébb viccesnek, és azt hogy felnőtt nő létemre ennyire buta vagyok, hogy hagyom ennyire legyengíteni magam. Kaptam egy injekciót a hátsómba majd utamra bocsájtottak, hogy inni inni és inni kell, na meg hogy pár napig ne dolgozzak ha ilyen rosszul vagyok még. A betegség miatt most jó, hogy nem volt itthon a kis örültem, de azért mégis hiányzik és rossz, hogy nincs mellettem. Szerencsére már csak pár óra és újra itthon lesz. Apa minden nap telefonál és elmeséli hogy érzi magát a csajszi. Minden jó csak megy a pocakja, de ezen kíül csupa öröm neki az élet, és legngyobb bánatomra alig emleget. Csak néha elvétve jegzi meg anya nincs. Mindenkivel kijön és barátkozik.

Szeretsz?

Érdekes, hogy apró dolgok mennyire meg tudják határozni az ember napját. Fáradtan, nyűgösen vágtam neki a reggeli vásárlásnak, sétának, de ez csak 10 percig tartott. Útban a bolt felé kicsiny lánykám annyira levett a lábamról, mint még soha. Felvetette magát az ölembe, hogy cipeljem rám nézett és megkérdezte: anya szetsz? hát mit lehetne erre mondani, de mielőtt még válaszolhattam volna odabújt és azt mondta Ligya szeret anyat. Olyan váratlanul jött, magától még sosem mondta, csak ha rákérdeztem, vagy én mondtam neki először. Hát mondani sem kell olvadoztam rendesen, és mivel ilyen kis édes volt kapott is pici ajándékot egy Alice csodaországban mesekönyvet. A sok könyv közül pont ezt választotta, és hazafelé végig a kezében szorongatta nem lehetett elvenni tőle. Itthon is egészen bújós, simulós napja volt, szinte minden játékban részt kellett vennem, mert nélkülem semmi sem ment. Tehát ma anyás nap volt. Vacsira az új kedvencét "csirkenyusit" készítettem neki és 2 combit be is falt apa elmondása szerint, igaz a köretet csak megkotorászta.