A mai napunk elég korán kezdődött, vagyis csak anyáéknak. A múltkor a szállítok akik hozták Írországból a cuccokat el vagy lehagytak egy csomagot, amit végül megtaláltak és ma hajnali 4-kor kézbesítették. Anyáék nem voltak túl boldogok a korai kelés miatt, de végül túlélték. Reggel mikor felkeltem már a fotleban ülve várt rám régi-új beszélő babám, akit Bettynek neveztünk el, és még pár dolog. Sokáig nem tudtam kiélvezni a dolgokat, mert anya a mai napot szánta utolsónak, hogy beszerezzük a szombati esküvőre a ruhám. Elszántan indultunk el, és ma végre siker koronázta az utat. Igaz nem olyan a ruci amilyet anya szeretett volna, de ez is nagyon szép, és legalább a mérete is tökéletes.
Mivel a rohangálás miatt nagyon fárasztó napunk volt, és én egész jól viseltem ajándékba kaptam egy plüss cicát, egy tűzoltóautót, és egy rendőrautót is. Apával az egészségügyi vizsgája után találkoztunk, és kicsit pihentünk egy szökőkútnál, majd hazafelé beugrottunk az Árkádban az éttermekbe vacsizni.

Itthon még játszottam egy kicsit az új játékaimmal majd secc-perc alatt elaludtam.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: apa jogsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: apa jogsi. Összes bejegyzés megjelenítése
2008/08/26
2008/08/16
Az én váram, az én házam
Apa tegnap sikeresen levizsgázott városi vezetésből is. Már csak az EÜ vizsga van hátra, és meglesz a jogsi. Ezenkívül semmi nem történt nálunk, kicsit pihiztünk anyával, mert az eltelt 2-3 nap nagyon pörgősre, örjöngősre sikeredett.
Ma reggel pedig megérkeztek rég nem látott dolgaim Írországból. Anyáék hazaszállítatták a még kint maradt dolgainkat. Én hatalmas örömmel vettem a régi-új játékaimat. Leginkább az ugráló váramnak és Molly babának örültem. A vár miatt kicsit át kellett alakítani a szobámat, ami most egy kicsit túlzsúfolt, de a lényeg hogy bent van a vár. Ki is használom, és jó sokat ugrálok benne, mert any nem igazán akarja felfújva tartani, minthogy tényleg szűkös a hely így. 




A nagy rumli közepette meglátogatott minket keresztanya is, aki hozott nekem egy kis főzicske készletet. Nagyon jól kijöttünk, és már keresztanyának szólítottam, nem néninek mint régebben. Sajna nem volt itt túl sokat, reméljük legközelebb nem így lesz.
Miután elmentek folytattuk a pakolászást, de sehogy sem tudtunk helyet felszabadítani. 
Címkék:
apa jogsi,
gratuláció,
hétvégék,
mindennapok
2008/08/01
Pelus nélkül
A nap jó híre, hogy apának sikerült a rutinvizsga, ezúton is GRATULÁLUNK NEKI!!!
Délelött anyának volt egy kis dolga a vásrosban, ezidő alatt a Niki és fiúk jöttek Liza felvigyázóba. Nagyon jól elvoltunk alig tünt fel hogy a kedvenc nőszemélyem elment itthonról. Amikor anya visszajött és a Nikiék elmentek nagyon szomorú lettem, és sokat sírtam. Alig lehetett megvigasztalni, de végül csak megnyugodtam. A napközbeni alvásnál anya próbára tett, ugyanis elfelejtett pelust adni rám. Kiváncsi volt nagy tócsa áll-e majd alattam vagy sem. És én biza várakozáson felül teljesítettem egy csepp nedvesség sem volt, se a bugyimon, se a lepedőn. Nagy volt a boldogság. Persze ez nem jelenti azt, hogy elhagyhatjuk a pelust és csak estére kell, de most már többször is megpróbáljuk, hogy pelenka nélkül tesznek le napközben.
Délelött anyának volt egy kis dolga a vásrosban, ezidő alatt a Niki és fiúk jöttek Liza felvigyázóba. Nagyon jól elvoltunk alig tünt fel hogy a kedvenc nőszemélyem elment itthonról. Amikor anya visszajött és a Nikiék elmentek nagyon szomorú lettem, és sokat sírtam. Alig lehetett megvigasztalni, de végül csak megnyugodtam. A napközbeni alvásnál anya próbára tett, ugyanis elfelejtett pelust adni rám. Kiváncsi volt nagy tócsa áll-e majd alattam vagy sem. És én biza várakozáson felül teljesítettem egy csepp nedvesség sem volt, se a bugyimon, se a lepedőn. Nagy volt a boldogság. Persze ez nem jelenti azt, hogy elhagyhatjuk a pelust és csak estére kell, de most már többször is megpróbáljuk, hogy pelenka nélkül tesznek le napközben.
Vacsira pizza volt a menü aminek nagyon örültem, imádom ezt a mennyei kajcsát, de sajna csak ritkán kapok. Így miután a saját adagomat megettem, és a maradék felügyelet nélkül maradt kíméletlenül lecsaptam rá.
Címkék:
apa jogsi,
feljődés,
gratuláció,
szobatisztaság
2008/06/18
Dédiéknél
A tegnapi és mai napot a dédinél töltöttem. Mivel anyának dolgoznia kellett, apa pedig vizsgázott kreszből a kedd éjszakát ott is töltöttem, és anya csak ma reggel jött vissza hozzám. Szuper volt a két nap, voltunk szomszédolni és rengeteget játszottam a Jázminnal, szinte az egész kedd délelőttöt ott töltöttem. Bemásztam a kiságyába, főzőcskéztünk és fodrászkodtunk is.



Miután hazajött az apukája a melóból, mi is visszamentünk a dédihez, és a Zsoltival sokat hülyéskedtünk. Kora este megjött a Gabi is a játszótérről és elmentünk pancsizni. Anya még kivett az kádból, de fel már a fiúk öltöztettek és ő addig megszökött a melóhelyre. Minden feltevéssel ellentétbe nagyon jól el voltam anya nélkül. A Zsolti altatott el és egész éjszaka aludtam, és a reggeli ébredésnél sem hiányoltam anyát. De amikor megérkezett tudattam vele, hogy hiányzott egy darabig le sem tudott vakarni magáról, mindenhová követtem. Mivel az idő nagyon esős volt a fiúk is itthon voltak, így egész nap tánciztunk, ugráltunk örültködtünk. Volt nagy dinnye evés is, rettentő fincsi volt, és sajna hamar elfogyott. Anya ma is ment dolgozni, így mikor elállt az eső és a ruhái is megszáradtak ( ugyanis reggel jól megázott amíg ideért) elindultunk haza. A Keletinél összefutottunk apával is és együtt mentünk haza.



Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)