A tegnap reggeli kelés és indulás lényegesen kellemesebb volt a dédiéktől, mint otthonról. Nem hiába azért csak 1 órát kell utazni. Ez a két nap leginkább arról szólt, hogy szoktattuk a gyerekeket ahhoz, hogy anyuci nem mindig lesz ott velük. Lizi nagyon jól viselte azt au időt amit az előtérben ülve töltöttem. Mielött kimentem elmagyaráztam neki, hogy dolgom van elmegyek egy picit és mindjárt jövök. Megértette és nem volt hiszti. Párszor anyázott, de semmi sírás. Nagyon büszke voltam rá, mert már hetek óta olyan rémképeim voltak, hogy nagy gondok lesznek a beszokásnál. De nem megint meghazudtolta magát - és persze engem -, és semmit sem mutatott abból a hisztis, és anyás természetéből ami általában jellemzi. Azért kicsit már kezdett megnyilni, és Kati nénivel egész jól elvolt amíg kint voltam. Szinte el sem mozdult mellőle, és mikor visszatértem számüzetésemből a gondozó nénit hiányolta. Ami kicsit zavarja Kati nénit, hogy a tízóraira osztogatott ivólét nem fogadja el senkitől, és nem is akarja el venni a tálcáról csak ha én adom neki. Talán nem volt a legjobb húzás arra szoktatni, hogy ne nagyon fogadjon el semmit másoktól. Az ebéd egész könnyen, zökkenőmentesen zajlott mindkét nap. Tegnap a gyümölcsszósz nem nyerte el a tetszését, de a mai spenótót percek alatt bekanalazta. Vagyis bekanalaztatta velem, mert a kanál nagynak bizonyult és egyedül nem ment az evés neki. Hétfőtől pedig megpróbálkozunk a bent alvással is, remélem itt is várakozáson felül teljesítünk.
