A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beszoktatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beszoktatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2008/09/27

Az elmút hét

Úgy tűnik végre haladunk, sőt egész jól állunk a bölcsivel. A reggel még mindig tortúra nehezen akar elválni, de ettől eltekintve sokat "fejlődött". Eszik rendesen, ha olyan ami fogára való akkor bizony 2 tányérral is, az alvás is rendeződött és ha nem is annyit mint, itthon de alszik. Az egyedüli ami nem változott a gyerekekhez való hozzáállása, amire azt mondták a gondozó néni, hogy bizony vannak ilyen gyerekek akik jobban szeretnek a felnőttekkel lenni.
A hetünk egész jól telt alig voltunk itthon, csak aludni jártunk haza. Hétfőn Liza még azt sem, mert a dédiéknél aludt. Nem így terveztük, de olyan jól érezte magát, hogy nem bírtam haza csábítani. Kedden szobatisztaságból is jól vizsgázott a bölcsiben. Nem volt rajta pelus, csak alváshoz, és nem csorgott be, nem úgy mint itthon. Nagyon büszke voltam rá. Hazafelé viszont elfelejtettem pelust adni rá, így sajna bepisilt a villamoson. Elég kellemetlen volt. Csütörtökön szülői értekezlet volt, és ez volt az első hogy 4-ig bent hagytam. Ezt kicsit nehezebben viselte, de így sem volt panasz rá, csak kicsit nyüglődött. Tegnap (mint kedd óta minden nap) szintén pelus nélkül volt, a délutáni alvásból pedig teljesen száraz pelussal kelt.







2008/09/19

Nem megy az alvás

Sajnos a mai nap sem ment könnyebben, mint a többi a héten. Szintén sírás, hiszti a bölcsiben hagyásnál. Igaz Brigi néni szerint ma már kevesebb ideig tartott. Aztán az ebéd megint nem nyűgözte le épp csak megkotorászta a kukorica főzeléket, és az alvás ismét kimaradt. 2-re mentem érte, és rögtön kiadták, mert egy másodpercet sem aludt. Szerencse, hogy alvás időben azért viszonylag csendes örült, és nem sír, meg kiabál csak ül vagy fekszik az ágyon és halkan beszél, vagy csak nézelődik. A nem alvásnak örülök a legkevésbé, a sírást és a kevés evést még tudom, lehet orvosolni, de az alvás hiányt nem. Ilyenkor délután már nagyon kezelhetetlen, nyűgös és csetlik-botlik. Hazafelé a hisztit sikerült kezelni, de egy jó kis esést nem tudtam kivédeni. Csak egy kicsit ütötte meg magát, de a bőr így is lejött az ujjacskájáról. Fájhat neki mert nem nagyon használja az ujjacskáját. Vettem gyorsan rá neki Gyógyító Micimackós ragtapaszt. Ez legalább kicsit elterelte a figyelmét a bibikéről.


2008/09/18

Elkezdödött a sírás

Az eltelt három nap nem épp úgy ment, ahogy terveztem, vagy szerettem volna. A kedd még türhető volt. Reggel egy kis nyügösség volt az elválásnál, de ettől eltekintve jól tartotta magát. Csak az alvás okozott gondot, mert ahogy elötte én sem Kati néniék sem bírták könnyen elaltatni. Már mindenki aludt az én lányom még csacsogott ki lehetett hallani a váróba. 1,5 órás altatás után végül csak elpilledt egy órácskára. Azért én már ezt is haladásnak tartottam. Hazafelé betértünk az Árkádba és tartottunk egy kis télikabát mustrát is!!! Liza nagyon élvezte és a gyerekkabátok próbálása helyett az igazi nőcis cuccokat részesítette előnybe.
Szerdán már az ébredés is nehezen indult és ezt csak fokozni lehetett, a bölcsibe érve a nyűg nem kis sírás-rívásba csapott át. Muszály voltam vele menni a termebe. Miután kicsit lecsillapodott megpróbáltam lelépni, de nem ment könnyen. Végül csak sírás lett a vége. Kati néni alig bírta az ujjait lefeszíteni rólam annyira szorította a kezem. Alvás után mentem érte, ahol mondták, hogy 1 órán át zokogott, de végül megnyugodott, ebédelt egy keveset és viszonylag hamar 3/4 óra alatt el is aludt.A mai napot még a tegnapinál is szörnyebbnek éltem meg. Igazi földön fetrengős, lelki terrorban tartós nagy hiszti volt. Nehezen viseltem, és igyekeztem gyorsan "betuszkolni" a terembe, mert éreztem ha kicsit tovább maradok nem bírtam volna ki és haza viszem. Úgy könyörgött nekem, hogy ne hagyjam ott, vigyem haza, hogy biza az én szemem sem maradt száraz. Nem is éreztem jól magam, pedig tudtam hogy muszály volt "keménynek" lenni és ott hagyni. 2-re kellett érte menni, de hiába mentem Liza még aludt, így még sétáltam egy kicsit. 1/4 3-kor visszamentem és akkor már hozták is ki a kiscsajt. Mint kiderült 2 elött aludt el pár percel és nem is ebédelt egy falatot sem, ellenben a hiszti ma hamarabb elcsendesedett mint tegnap. A nem alvás látszott is rajta, na meg az éhség is, mert a dédinél annyit evett, hogy egy felnött is megirigyelné. Mentségére szolgál, hogy a többi baba sem nagyon ette a hamit(májas rizst). A dédinél egy kis mesézés következett és felfedezett egy új kedvenc műsort az Elmot. Mivel a minimális alvás látszott rajta korán haza mentünk, de az út részemről idegeskedéssel telt. A metron olyan hisztit csinált, hogy azt hittem leszállítanak minket. Semmi nem használt, így rálegyintettem a pelusára, és ezzel sikerült megfékezni az örjöngését. Nem ütöttem rá, csak "megpaskoltam" mégis rossz érzéssel töltött el, mert a kezdet kezdetén úgy döntöttem nem fogok ilyen fegyelmezési eszközhöz nyűlni, sajnos néha mégis úgy tünik nincs más lehetőségem. Úgy érzem valamit elronthattam, ha már most ehhez kell folyamodnom. Vajon mások hogyan oldák meg az efféle nyilvásnos hisztiket?




2008/09/15

Újra bölcsi

Reggel hideg és esős napra ébredtünk. Nem is ment olyan könnyen a magunkhoz térés, mint egy kevésbé borus reggelen. Liza reggelre sajna pisisen kelt, igaz éjjel sokat is ivott, és hiába akartam pisilésre bírni akárhányszor felkelt, nem akart bilire ülni. Persze nem csüggedek, ma is pelus nélkül fektettem.
Egy hét kiesés után második első napunkat kezdtük a bölcsibe. Ma már egy fél óra után ott hagytam és 1/2 12-re kellett vissza menni. Mikor eljöttem kicsit sírt, és nem akart ott maradni, ezért nehéz szívvel mentem a dédinkhez. Alig vártam, hogy visszamehessek és megtudjam, hogy viselte magát az én kicsikém. Kár volt aggódni, sikerült megnyugtatni és többet nem is sírt. Ellenben még mindig nem mozdul el Kati néni nélkül. Pont ebéd időben értem oda, így tudott Liza is enni. Ahogy megérkeztem szóltak menjek be mert ül az asztalnál és pityereg, nem akar enni. Ahogy meglátott megörült, de enni csak úgy volt hajlandó ha én adtam neki. Szépen be is vágott egy tányért brokkoli főzeléket. Nehéz volt etetni és közben dícsérni főleg, hogy én a kaja illatától is rosszul voltam, úgy utálom a brokkolit. Ebéd után az altatás következett volna, de csak a kísérletezésig jutottunk el. 1 órás próbálkozás után feladtuk, és hazaindultunk. Hiába simáztam kezét, hátát, tettem a fejem mellé nem akart sehogy sem aludni. A bölcsiből a dédihez mentünk ahol szó nélkül elaludt.


2008/09/05

Kellemes csalódás

A tegnap reggeli kelés és indulás lényegesen kellemesebb volt a dédiéktől, mint otthonról. Nem hiába azért csak 1 órát kell utazni. Ez a két nap leginkább arról szólt, hogy szoktattuk a gyerekeket ahhoz, hogy anyuci nem mindig lesz ott velük. Lizi nagyon jól viselte azt au időt amit az előtérben ülve töltöttem. Mielött kimentem elmagyaráztam neki, hogy dolgom van elmegyek egy picit és mindjárt jövök. Megértette és nem volt hiszti. Párszor anyázott, de semmi sírás. Nagyon büszke voltam rá, mert már hetek óta olyan rémképeim voltak, hogy nagy gondok lesznek a beszokásnál. De nem megint meghazudtolta magát - és persze engem -, és semmit sem mutatott abból a hisztis, és anyás természetéből ami általában jellemzi. Azért kicsit már kezdett megnyilni, és Kati nénivel egész jól elvolt amíg kint voltam. Szinte el sem mozdult mellőle, és mikor visszatértem számüzetésemből a gondozó nénit hiányolta. Ami kicsit zavarja Kati nénit, hogy a tízóraira osztogatott ivólét nem fogadja el senkitől, és nem is akarja el venni a tálcáról csak ha én adom neki. Talán nem volt a legjobb húzás arra szoktatni, hogy ne nagyon fogadjon el semmit másoktól. Az ebéd egész könnyen, zökkenőmentesen zajlott mindkét nap. Tegnap a gyümölcsszósz nem nyerte el a tetszését, de a mai spenótót percek alatt bekanalazta. Vagyis bekanalaztatta velem, mert a kanál nagynak bizonyult és egyedül nem ment az evés neki. Hétfőtől pedig megpróbálkozunk a bent alvással is, remélem itt is várakozáson felül teljesítünk.


2008/09/03

Zsolti szülinap


Ma volt Zsolti 13 éves, a nagy napra való tekintettel kint maradtunk a dédinél .A délelötti bölcsizés nem hozott nagy áttörést a barátkozásban, még mindig távolságtartó, remélem idővel elmúlik. Az udvari játékok ellenben minden figyelmét lekötik, főleg a házikó amit erőszeretettel sajátít ki. Tegnap úgy volt, ma már ebédet is kapunk, de mára változott a program, majd csak holnaptól lesz kaja. Ebéd és alvás a dédinél volt, majd megjött a Niki, és később megérkezett a torta is. Csak az ünnepelt hiányzott. Amikor meglátta a tortát olyan boldog lett. Liza tortája, Liza kap tortát kiabálta. Nehéz volt megértetni vele, hogy nem ő ma az ünnepelt. Végül azért sikerült. Az íze viszont nem nyerte el a tetszését, kicsit megkóstolta, majd ott hagyta. A fiúk szokásukhoz híven jól felpörgették a lányzót alig bírtam ágyba tuszkolni, azért fél 10 körül nagy nehezen elaludt.

2008/09/02

Bölcsi kezdés

Tegnap volt az első beszoktatós nap a bölcsiben. 10-re kellett menni, és csak egy órát töltöttünk ott. Ennyi volt a tegnapi adag. Jelet is választottunk neki, ő lett a dominó, mivel nagyon szeret domizni és lányosabb jel nem volt. Az első egy óra hamar eltelt és nem igazán tudtam megállapítani mennyire jön be neki a dolog, de az biztos, hogy ha ott kellett volna hagyni abból nagy balhé lett volna. 12:50-re időpontunk volt a doktornénihez a bölcsis papírok miatt, majd hazamentünk és még mindig a szombati fáradalmakat pihentünk ki. Vacsira nem kért mást csak uborkát és paradicsomot.

Ma már két órát töltöttünk bent, és úgy tünik tetszik neki a bölcsi, vagyis tetszene, ha nem lenne ott rajta kívül más baba. Viselkedése nem tetszik, nem barátkozik csak egyedül játszik, már amikor hajlandó tőlem elszakadni. Az udvaron van egy házikó ma "beszorult" oda, mert bement játszani, de később odamentek még ketten így lekuporodott a sarokba és nem mert kijönni csak nézett ki segélykérően rám. Egy ideig néztem és abban reménykedtem oda megy játszani velük, később már csak abban, hogy kijön. De nem csak ézte a földet vagy engem és görbült lefelé a szája így "kimentettem". Anyai szívem teljesen összeszorult ahogy néztem milyen kis elesett és félős, az én rosszcsont és általában cserfes kislányom. Ezekután hanyagolta a házikót inkább mászókázott, ahonnan sikerült leesnie. Még szerencse, hogy alacsony volt a mászóka. Tízóraira egy pohár ivólevet kaptak, amit nem volt hajlandó elfogadni Kati nénitől, csak tőlem. Lányos természetét sem tagadta meg szinte csak a babával játszott, vitte kocsikázni, motorozni, mászókázni..stb.



A két óra letelte után a dédihez mentünk, ebédelt majd lefektettem aludni. Mire felkelt a Niki is megjött a suliból és nagy hancurozást csaptak. 5 óra felé indultunk haza, a ház elött összefutottunk apával. Ők lent maradtak a téren, amíg én felszaladtam a cuccokkal. 3/4 7-kor indultunk fel. Liza elég fáradt volt, így sikerült nekiesnie a lépcsőkorlátnak. A fejét jól be is verte, de nem lett komolyabb baja.


Reggeli kedveskedés: Anya ülj le, megfésüllek, hogy titta legyél.