2009/03/09

Péntek-szombat

Pénteken egész kellemes volt az idő, így gondoltam leviszem a csajszit motorozni, meg hintázni biztos fog neki örülni. Hát tévedtem. A hintában 5 percig sem ült meg, a csúszdán kettőt csúszott, és a motorral meg fél kört mentünk, majd bejelentette ő bizony nagyon elfáradt és menjünk haza. Itthon rögtön belebújt hercegnős ruhájába és egész délután abban pompázott. Egy játék kedvéért sem volt hajlandó levenni, kicsit ugyan mérgelődtem, de hagytam mert így legalább eljátszott egyedül is és nem volt állandóan a sarkamban.

Szombaton hosszú napunk volt, nagybevásárlással, lakásnézéssel, keresztapázással egybekötve.

A délelötti mesenézés után bevásárló körútra indultunk, majd hazatértünk lefektetni a kis hölgyet. Alvás után mentünk átvenni a kulcsokat az új lakáshoz, és felmérni, hogy mire lesz szükség, hogy beköltözhető állapotú legyen ápr.1-re. A kulcs átvétele után felvettük keresztapucinkat, megnéztük jelenleg ő hol lakik, majd együtt indultunk el. Sajna az előző tulajok a szobákból elvitték az égőket, csak a fürdőben, Wc-ben és az előszobában volt némi fényforrás, ( na meg a telefonjaink segítségével tudtunk világítani a sötét szobákban) így csak keveset láthattunk a lakásból, de az azért látható volt hogy lesz egy kis munkánk.



Nincsenek megjegyzések: