2009/03/09

Új lakás és keresztapa

A szombati félhomályos nézelődés után vasárnap, immáron világosban is szemügyre vettük a lakást. Fejben mindent elterveztünk, kigondoltunk. Liza rögtön kitalálta, hogy melyik lesz az ő szobája (pont amit mi is neki szántunk), és jutott egy-egy szoba apának és nekem is. Azt is az értésünkre adta, hogy neki biza Hamupipőkés tapéta és Bell hercegnős függöny kell. Utóbbival nem lesz gond, de a tapétáról egy időre le kell mondania. Rohangált körbe-körbe a lakásba és nagyon élvezte hogy üres, sok hely van. Apát utánozva ő is megmérte a szobákat, és még ki is takarította őket.
Mivel alig aludt éjszaka (hajnali 4-kor kelt és nem aludt vissza a viharos szél miatt), dél körül elkezdett kidőlni, így hazamentünk. Amíg ő pihizett mi apával bevásárlólistát írtunk. Lemondtunk a nagyvolunemű felújításról - anyagi kereteink kiapadása miatt - így most csak beköltözhetővé tesszük, és majd a későbiekben alakítjuk át úgy a lakást ahogy azt mi szeretnénk. Miután a csajszi felkelt, átvittük a dédihez és ott leparkoltuk, így mi nyugodtan betudtuk vásárolni a festékeket, tapétákat..stb. A vásárlás után felvittük a cuccokat a lakásba, utána találkoztunk a Sanyival (keresztapucival) majd együtt mentünk Lizusért.
Itthon apától megkapta a nőnapi ajándékát egy nacit és egy Barbies pulcsit. Nagyon örült neki.
Aztán ő ajándékozta meg a Sanyit egy születésnapi desszerttel, aminek persze ő esett neki legelőször, és csak úgy falta a csokoládét, mint aki még sosem evett ilyen csemegét.

Szombati félhomályban készült képek:

Sok boldogságot kívánunk a mi keresztapucinknak születésnapja alkalmából!!!!!!!





3 megjegyzés:

ilgya írta...

Az a lényeg,hogy a kecó a tiétek,majd idővel megcsinálgatjátok! Én nagyon örülök neki!

Gabi írta...

Örülünk,hogy végre meggyógyultál!:)
Sok szerencsét kívánunk nektek az új lakáshoz!:)Szkokán fiúk

Réka írta...

De jó, nemsokára költözhettek. Jó lakásrendezgetést!
Puszi