2008/06/26

"Dudi nélkül"

"Nagy tettet" hajtottam ma végre anya szerint. A dudik nélkül sikerült délben elaludnom. Anya azt találta ki, hogy délelöttönként jön egy pici baba aki elviszi a dudijaimat és csak esténként hozza vissza (az esti alvás még nem menne nélkülük). Én pedig egész jól tűröm a cumi nélküliséget, talán mert úgy gondolom a pici babának nagyobb szüksége van rájuk. Tehát úgy tünik nem lesz lehetetlen leszoktatni róla.


A szobatisztasággal viszont elkezdtem visszafelé haladni, ugyanis követelem a peusomat. Hiába mondja anya, hogy nem kell ilyen nagylánynak, főleg itthonra, én hisztizek hogy de kell peus Ligyának. Nem mindig sikerült elérnem, hogy kapjak, de én kitartóan próbálkozom.

Ma csak a vásárlás erejéig mentünk ki az utcára, és én nem is bántam, otthon is jó volt. Sokat pancsiztam a nagykádban és a medencében egyaránt. Mikor meguntam Kitty babával kezdtem anyáskodni. Anyát megkértem "polyázza be" a kacsás törcsimbe és ringattam, altatót énekeltem neki, majd miután "elaludt" lábujjhegyen közlekedtem és anyát is erre késztettem. Egy hangos szó sem hangozhatott el, mert felkelt volna az én kedvenc babám.

Nincsenek megjegyzések: