2008/06/29

Hétvége

A hétvégém nagyrészben játszóterezéssel, napközbeni cumi nélküliséggel telt. A hangulatom igen szélsőséges volt, pillanatok alatt váltottam az egyedül is eljátszó jókislányból, egy hiszti-bercivé. Néha még ok nélkül is hisztiztem.

Szombaton rengeteget játszottam a homokozóban a közeli boltos néni lányával Ivettel. Együtt csúszdáztattuk Bingó kutyust, főztünk neki, megetettük...stb Persze a vége az lett, hogy a homoktól most nem gurul előre. Anya megígérte megjavítja, persze azóta még nem nyúlt hozzá, inkább eldugta előlem!!! A nagy játszóterezés után pancsizás, majd any munkába engedése következett, ami apa szerencséjére megint hiszti nélkül ment.


Vasárnap mivel anya nehezen kelt fel, nem mentünk ki a gyerekszigetre. Helyette játszóztam és az erkélyen örültködtem. Itthon domiból (dominó) építettünk, majd én dönthettem le. Számítógépeztem is kicsit, a baba laptopommal. Anyáék arra lettek figyelmesek, hogy néhány betűt, és számot tudok azonosítani. A gép mondja angolul és mutatja nekem meg meg kell keresnem és biza egyre többször van találatom. Délután még létrára is mászhattam egy kicsit, persze szigoúa felügyelet mellett. Az esti pancsi anyával volt, kihasználtuk, hogy nem kellett dolgoznia. Hatalmas fűrdőelárasztást tartottunk. A szivacs dobálás volt a legviccesebb, ahogy csattant a falon, földön, vagy épp anya arcán.

Nincsenek megjegyzések: