2008/06/23

Hőség

Iszonyatos hőség volt ma,ennek ellenére ki kellett mozdulnunk bevásárolni. Már az oda vezető úton is nyügős, hisztis, "ámos" voltam. A vásárolgatást viszonylag jól bírtam mert bent hüsi volt. Hazafelé viszont végleg elszakadt a cérna. Semmi sem volt jó, anya próbált itatni, de nem voltam hajlandó inni, nem akartam menni sem, azért nehezen, de eljutottunk a trolihoz. Itt felhívtam a figyelmet magamra, mert végig üvöltöttem az utat. Nagyon melegem volt, és látszott rajtam hogy "alig állok a lábamon", csetlettem-botlottam, és alig 10 lépésre a kaputól sikerült is esnem egyett. Csak lehorzsoltam a térdemet, de megijedtem. Azért anyának sikerült megvigasztalnia egy kis "új innivel". Ebédelni nem akartam egy falatot sem, így éhgyomorral feküdtem le és alukáltam majd 2 órát. A nyüglődés ébredés után is folytatodott, egyfolytában Ligya ámos mondogattam, és próbáltam visszatentézni, de nem ment. A nyüglődésemnek apa érkezése vetett véget. Épp egy pár falatot "erőltetett" anya belém, apa pedig hozott kerkót ( cserkót) amitől teljesen kivirultam, és rögtön bekebeleztem a hozott mennyiség felét. Valószinüleg a kajcsi hiányzott hiába nem akartam enni, mert utána kicsit megélénkültem. Sokat örültködtem és ugrándoztam, belebújtam anya papucsába....stb Az esti lenyugvást egy apával közös pancsi hozta meg. Jó nagyot fürcsiztünk együtt, és sokat ökörködtünk közben.




2 megjegyzés:

Albert-Ferenczy Eszter írta...

Itt is nagy a meleg, en is szoktam zsimbeskedni emiatt. :-)

Puszi Dorka

Gabi írta...

Mindenkit megvisel ez a meleg...:sDe szuper a kis medencéd!:)Abban csobbanj,ha már nem bírod a hőséget!:)
Szkokán fiúk