Ma reggel a mamánál indítottuk a napot, ugyanis ma volt az utolsó nap, hogy anya beirasson a bölcsibe. Erre is csak úgy kerülhetett sor, hogy sikerült egy kis "csókosságot" szereznünk. Ez persze még nem jelenti azt, hogy szeptembertől bölcsis leszek,de jó úton haladok affelé.
Amíg anya a papírmunkát végezte én körbenéztem a dédivel az udvaron, és tetszett amit láttam. Rengeteg játék, csúszda, hinta és mindez rengeteg babócával vegyítve. Szerettem volna oda menni közéjük, de anya jobban hiányzott így inkább neki kezdtem kiabálni, de nem törte magát, hogy hozzám siessen.
A beiratkozás után felmentünk kicsit a dédihez, aki persze minden földi jóval elhalmozott. Ropit, kekszet, túró rudit is kaptam. Ez persze az ebéd rovására ment, amit leginkább csak összeturkáltam. Viszont valami altató tuti volt valamelyikben mert alig 2 perc alatt elaludtam és 2 óra múlva anya ébresztett. Kicsit játszottam az időközben hazaérkező Nikivel, majd apához indultunk ,hogy kimenekítsük a munkából. Egész jól sikerült alig 40 perc alatt sikerült hazaindulni.
Itthon rendeltünk egy Liza kedvence pizzát ami nagyon fincsi volt. Sajnálom, hogy anyáék csak nagyon ritkán adnak nekem az ilyen finomságokból. Azt mondják nem nekem való, pedig ha tudnák, hogy mégis.
A vacsi után sajnos anya megint a dolgozóba ment és én apával maradtam, mint mostanában mindig.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése