Egész délelött csak játszottunk, könyveket olvastnunk felváltva anyával és apával. Amíg az egyik szórakoztatott, a másik főzött vagy takarított. Én persze szívesen segítettem volna a házimunkában, de nem kértek a segítségemből.
Ebédre igazán finom falatokat kaptam, anya ebédjét ettem meg. A hamizás után együtt feküdtünk le a délutáni alvásra is, az érdekes csak az volt, hogy most ő is velem aludt, így ébredéskor nem kellett kiabálni, hogy Anna Anna, hanem elég volt megrázogatni.
A hátra maradt kis munkák után lementünk hintázni, rohangálni, majd este 7-kor megérkeztek a vendéieink is, az Esztiék.
Szülinapi köszöntésre jöttek, és egy nagyon édi játék kutyust is hoztak nekem, amibe rögtön beleszerettem. Anya örömére, azonnal le is kellett vinni sétálni, az új kedvencemet. Az utcán jól megnézték mit húzok magam mögött. Én meg egyfolytában kiabáltam neki tutus, gye sess éta. Találkoztunk egy méretre majdnem akkor igazi kutyussal is, aki jól megnézte magának Bingót (ez lett a neve)!!! Egy 10 perces sétá után anya szerint Bingó éhes lett és fáradt ezért fel kellett menni.
Itthon bulizni kezdtem a felnöttekkel, rácsaptam a pezsgőre és nem hagytam őket beszélgetni. Ki-be rohangáltam a lakásban és a folysón, felültettem Lili babát Bingó hátára, építőztem, ugrabugráltam, egyszóval jól szórakoztam. 22 óra elött egy kicsivel kezdtem elfáradni, így anya lefektetett. Az altatás nem ment simán mert nagyon felpörögtem a vendégek miatt. Azért miután kiskutyusom is bekecmergett az ágyba, és odabújhattam anyához, nagy nehezen sikerült elaludnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése