Mivel anyáékat eléggé kifárasztotta a vendégség, elég lazulós napunk volt. Én reggel 6-kor már riadót fújtam, hiába feküdtem előző este 22-kor. Ezt leginkább anya vette zokon, aki a rá nem jellemző módon az éjszaka egy részét valami disco nevű helyen töltötte. Így az alig 2 órás alvás után már haptákban kellett állnia kedves kis angyalkája miatt. Persze se ő sem én nem bírtuk nagyon a fent létet, így 1,5 óra elteltével inkább visszafeküdtünk még pihenni. Jól bele is aludtunk, és 1/2 11 kor tértünk magunkhoz. Ilyenre eddig még úgysem volt példa!!!!
Hiába aludtunk ilyen sokat valahogy mégis fáradt maradt mindenki. A napi játék egy kis építőkockázásbó,l rajzolásból, dominózásból állt leginkább, és rengeteg összebújásos huncutkodásból. Azért a napi játszóterezés nem maradhatott ki, így késő lementünk hintázni egy kicsit. Nekem annyira ma ez sem jött be, és hát az idő is szelessé, esőssé vált, így haza mentünk. Az estét már virgoncabban töltöttük, köszönhetően az időnek, ami kicsit hüsi volt és nem az a fülledt nagy meleg ami szinte az egész napot jellemezte. Paciztam apa és anya hátán, giga "jumpoltam" a kanapén, és rengeteget futkároztam Bingoval!!!
Mivel a késői kelés miatt a napközben alvás kimaradt este 8-ra már kellő fáradt voltam, és egy könnyű kis vacsi után hamar elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése