2008/05/22

Hisztiberci

Hiszti, hiszti és hiszti leginkább ez jellemezte a mai napot. Az én hisztim ráragadt anyára is, így szépen elnyüglődtük a mai napot. Minden azzal kezdödött, hogy délelött volt egy talink a Népstadionnál. Amíg odaértünk nem is volt gond, de anya kicsit elszámolta magát az idővel így várni kellett, ezt pedig én nehezen tűrtem. Nem lehetett össze-vissza rohangálni, nem dobálhattam, fogdoshattam meg az árusok portékáját..stb A kedélyek csillapítása végett kaptam egy kiskönyvet, amigvel már addig elvoltam, amíg anya nem végzett a dolgával.
A hazafelé úton viszont újra előbújt belőlem a kisördög. Szomjas lettem, de a saját itókám nem bizonyult finomnak, így másikat kellett venni, na de az sem volt jó nekem, így aztán szomjas maradtam. Otthon nem voltam hajlandó enni sem, hanem elterültem az ágyon, és mérgemben elaludtam. Az ébredés már jobbra sikerült, vidám, eleven és cserfes voltam. Szerencsére anya is kipihizte magát és levitt a játszóra. Utólag kiderült nem volt jó választás, mert megint hisztis, dührohamos lettem. Nem lehetett ugrálni a csúszdán, nem szórhattam szanaszét a kavicsokat, és nem rohangálhattam a közeli boltba. A jutalmam a gyors hazatávozás lett. Hogy, hogynem itthon pillanatok alatt visszaalakultam angyalkává, és egész estig játszottam, olvasgattam. Anya nem érti mitől voltam az utcán ilyen kis hisztis, és reméli többet nem lesz ilyen!!!!

Nincsenek megjegyzések: