Tegnap volt a legjobb barátném, Nellike 2 éves. Mivel anya aznap dolgozott, csak ma tudtunk elmenni hozzájuk felköszönteni.
A délelőtt lázas készülődéssel telt el. Az ajándék egy részét már megvettük, de még fel kellett tölteni egy két kis aprósággal. Csokival. Igaz, hogy a csoki nem túl egészséges, de a Thomasos táskához nagyon ment a Thomasos csoki így -anya szerint - muszáj volt azt tenni bele.
Sajna délutánra egészen rossz, esős idő lett, de a mi lelkesedésünket nem törte le, és 4 körül meg is érkeztünk hozzájuk. Anya egész nap és az úton is azt tanítgatta nekem, hogy Boldog szülinapot Nelli, de valahogy csak a bojog és a Nejji maradt meg a fejemben. Mire odaértünk már ezt sem nagyon voltam hajlandó mondani, inkább csak átadtam az ajándékot. Kisbarátnőm persze nem haragudott meg érte. Szinte rögtön játszani kezdtünk és hagytunk anyáinkat beszélgetni. Nekem nagyon bejött az egyik ajándékát amit a nagyszüleitől kapott egy kis biki (bicikli), amit rögtön kis is kellett próbálnom. Méretben még kicsit nagy volt, de azért tetszett.
Nagyon jól szórakoztunk, a legjobb játék az volt, amikor Nelli megmutatta, hogy szokott leugrálni a kanapéról a kipárnázott földre. Azonnal megtetszett a dolog és legalább 1/2 órán át fel le másztunk ugráltunk, aminek teljes kimerültség lett a vége. Fincsi sült virslit ettünk, kenyérkével és battal (ketchup) vacsorára, ami után mi haza indultunk. Nagyon fáradt voltam, de most kivételesen nem aludtam el a bkv-n, hanem csak otthon a puha ágyikóban.
Sajna a nagy kapkodásban a fényképező otthon maradt, így elég rossz minőségű telefonos képeket csináltunk. Azért ez is több mint a semmi!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése