Ma bújós, ölelgetős kedvem volt reggel, így az ágyban hempergőzés és anya csókolgatás volt a legjobb móka nekem. Na persze a cél személy meg olvadozott. A "romantikázásnak" hatalmas játszóterezés lett a vége. Mint minden délelőtt most is egyedül uraltam a kis teret, és a kilométereimet is lefutottam a hinta és csúszda között, jóanyámat is erre késztetve.
Sok idő nem kellett hozzá, hogy teljesen kimerüljek, így fél 1 felé már a rántott sajtomat ettem. Már ha evésnek lehet nevezni azt, hogy csak addig voltam hajlandó falatozni, amíg anya azt mondta húsi. Mihelyt kimondta, hogy sajt már bele sem haraptam többet. Ez elég érdekes, mert amúgy imádom a sajtot.
Az alvással sem volt gond pár perc alatt elaludtam, és jó 1,5 órát szunyókáltam.
Ébredés után újra a térre mentünk. Eleinte minden jó volt, sokat játszottam. Felfedeztem pár repkedő fekete légy féleséget, amik elnyerték a tetszésemet. Kiabáltam is nekik, hogy bee (angol méhecske) gye ninta, de nem hallgattak rám. Gondoltam megfogom akkor őket, de a fránya állatkák elmenekültek előlem. Sajnos az idő elromlásával a kedvem is megváltozott és nagyon nyűgös, hisztis lettem. Nem tetszett a hintázás és a csúszda tetején sírva is fakadtam minden ok nélkül. Nem is maradtunk tovább lent, otthon kicsit megnyugodtam, építőztem, könyvet olvasgattam, rajzoltam, majd haza jött apa is. Vacsit készítettünk, addig én fürcsiztem, és végül elfogyasztottuk a hamit. Nekem még ebédről maradt rántott sajt, amit most is húsiként fogyasztottam el. Ma nem 8-kor volt a "takarodó" hanem 9-kor aminek igencsak örültem. Ma volt az első nap amikor egy -igaz nagyon rövid - mesét is végig hallgattam anya legnagyobb örömére!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése