A doki után felmentünk a dédihez játszottunk, ebédeltem, és lefeküdtem aludni. Nem pihiztem sokat, így mikor a Niki hazaért én már javában rosszalkodtam. Nagyon megörültem neki és rögtön nyaggatni kezdtem, hogy foglalkozzon velem. Arra is "rávettem", hogy kisérjen el minket a számítógép szervízbe. Az úton is szinte végig rajta lógtam, még anya öléből is kikéreckedtem, hogy ő vigyen. A szervízben gyorsan végeztünk. Anya attól tartott, hogy kötözködni fognak vele, mert másnapig volt csak érvényes a garancia, de nem így alakult. Mivel ilyen gyorsak voltunk még egy kis időre felszaladtunk a dédihez, hátha összefutunk a fiúkkal és játszhatunk egy kicsit. Csak szerettük volna, mert a jó idő lehajtotta őket focizni a térre. Azért egy jó nagy hisztivel és Gabizással sikerült elérni, hogy engem is levigyenek a térre. Még a Gábort is arra "kényszerítettem, hogy hagyja abba a focizást. Ez sajna nem tartott sokáig mert anya utánunk jött, hogy ideje haza indulni. Nem panaszkodtam, mert fáradt voltam. Itthon apa már várt, ugyanis ajándékot hozott, egy nagyon csini nyári malackás pizsit és két fürdőrucit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése