2008/05/30

Gondos "Anya"

Egész jó kis mozgalmas napom volt, és estére sikerült is jól kifáradnom. A délelöttöt pihivel, lazítással töltöttük. Nem sokkal ebéd idő elött a teraszon kiszúrtam a régi etetőgarniturámat, és rögtön jeleztem anyának, hogy én azt szeretném. Eleinte nem akarta odaadni, de mikor nem voltam hajlandó enni, csak beadta a derekát. Nem csak én ettem ám ott, hanem miután végeztem Kitty babát is leültettem enni, és szépen megetettem. Evés után, pedig letettem aludni, majd én is így tettem.

Délután bent voltunk anya melóhelyén, hogy elintézze a dolgait, de pechére nem volt munkaügy!!! Taliztunk apával is, aki ma beiratkozozz egy gyorsított autóvezetői tanfolyamra, (holnap már kezdi is) majd bementünk vásárolni a Tescoba. Kaptam egy wc szűkítőt, naptejet és egy új kis medencét, mert a másik túl nagy és nehéz megtölteni. Anya legnagyobb csodálozására szinte végig a két lábamon jöttem, nem akartam állandóan felvetetni magam. Sőt mit jöttem, rohantam, mint az őrült. Alig lehetett kordában tartani. :) A vásárlás után már szinte csak annyi időnk volt, hogy hazaérjünk, és egy röpke pancsi után anya már indult melózni. Ma is kikísértem a trolihoz, de ma már nem vettem olyan könnyen a búcsúzást. Sírtam és anya után akartam menni, de apa nem engedte.(Lehet, hogy azért mert ma nem volt velem Kitty???) Nagyon nyűgös lettem emiatt és hiába voltam fáradt az altatás nagyon hosszadalmasra és sírósra sikeredett.

Nincsenek megjegyzések: